Menetközbeni rángatás PEUGEOT 207 SW (WK_)
PEUGEOT 207 SW (WK_) 1.4 16V
@user_1090336
10.06.2023 08:00
Tag
“008. évi 207 SW 1.4 16v 8FS gépkocsim van. Nemrég jelentkezett, hogy menet közben rángatva jár. KB. 10 kilométert elmegy szépen, majd leáll a motor és a lendülettől beindul és ezt csinálja folyamatosan. Van, hogy elmegy 1-2 km.-t szépen, majd kezdi elölről. Hibakódot nem ír ki semmit. Szépen indul(gázadás nélkül is) alapjárat 670-700 között mozog a diagnosztika szerint. Álló helyzetben nem áll le a fordulatot simán veszi. Egy javaslat alapján cseréltem főtengely jeladót, azzal kb. 150 km.-t hiba nélkül megtett, majd minden kezdődött elölről. Olyan mintha a megtett 10 km. után melegedne be valami szenzor és akkor keletkezik benne zárlat. De, a diagnosztika szerint minden rendben van.
- @Therints197613.06.2023 09:25TagÜdvNem vagyok benne biztos, de úgy gondolom, hogy probléma az üzemanyagrendszerben, és ellenőrizni kell az üzemanyagrendszer megfelelő működését.
- @user_189687128.09.2023 22:57Tagvan egy 407 peugeot dizelem 2005 évjáratú 1,6 HDi motorral, az utóbbi időben menetközben néha egy-egy rángatást tapasztalok majd 50km után megint egymás után három-négy alkalommal azután semmi, megy rendesen,A műszerfali kijelzőn nem jelenik meg semmi.már kicserélték a főtengely jeladótn feltöltötték a FAP tartályt de eredmény semmi.Esetleg eltömődött a részecskeszűrő?Rossz lehet a FAP tartály szívattúja?Utánnanéztem szakszervízbe és a FAP tartályt már nem gyártják.Ilyenkor mi van, ki kell dobni egy amúgy kesesett futott , kényelmes, karbantartott autót, ha ez a tartály nem kapható.Tud-e valaki olyat, hogy melyik ma is gyártott tartályt amit be lehet szerelni, ha kiderül , hogy ez a gond?
- @ Unpleted29.09.2023 19:44TagSzia! Azt javaslom, hogy először határozza meg pontosan a problémát, és forduljon szerelőhöz. A tünetek úgy hangzanak, mint az injektorok vagy az üzemanyag-szivattyú. De lehet katalizátor is.